100 ÉV JUBILUMI ÉV NYITÓÜNNEPSÉGE

2023. 01. 24-én indította jubileumi évét a gimnázium, melynek nyitóünnepségeire került sor. Délelőtt az iskolaközösség ünnepelt, délután az egykori és jelenlegi nevelőtestület, igazgatók, partnerintézmények vezetői előtt nyitottuk az évfordulós programsorozatot.

A gimnázium alapításának100 éves ünneplésén köszöntőt mondott Becsó Zsolt, országgyűlési képviselőt, Fekete Zsolt, Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere és Simon Tibor, a Salgótarjáni Tankerületi Központ igazgatója.

Gimnáziumunk Fay Frigyes Galériájában intézményünk hajdani művésztanárainak alkotásaiból rendeztünk kiállítást. Fayl Frigyes, Iványi Ödön, Somoskői Ödön és Szatmári Béla képeit a Dornyay Béla múzeum bocsátotta iskolánk rendelkezésére a kiállítás idejére. A kiállítást Dr. Shah Gabriella, a múzeum igazgató asszonya nyitotta meg.

A délelőtti ünnepségen eredményhirdetés is volt a jubileumra meghirdetett emblématervező versenyről.

Az ünnepséget tanulói műsorokkal díszítettük.

  • Karinthy Frigyes Tanár úr kérem c. műve alapján összeállított jelenet.

Szereplők: Prezenszky Alex, Kiss Bence, Ecsegi Botond, Szűcs Attila, Lőrincz Szabolcs Béla, Fekete Zsombor Ábel, Simkó Máté Boldizsár

  • Iskolatörténeti bemutató

Szereplők: Klucska Lilla, Gál Milán, Gyányi Luca, Bimbatti Roberta

  • Kovács Balázs történész előadása (a Rendszerváltás Történet Kutató Intézet és Levéltár kutatója). Az előadás címe: A Salgótarjáni Madách Imre Gimnázium történetének kezdete és első negyedszázada, a Chorin Ferenc Reálgimnázium tanári kara, társadalmi élete és a városban betöltött szerepe 1923 és 1946 között
  • Csirke Dániel zongorajátéka: Frédéric Chopin cisz moll Noktürnje, felkészítő tanára Kovács László tanár úr.
  • Táncbemutató

11.A osztály táncos csapata, akik visszarepítenek minket az időbe az 1920-as évekbeli Chicago-ba. Koreográfiájuk ideidézi a 20-as évek táncait, zenéjét, divatát, hangulatát és az akkori életet.

Koreográfiájuk címe: Egy este Chicago-ban

A koreográfiát készítette: Gordos Hanna és Szomora Martin

Rendező-koreográfus: Szomora Martin

Táncosok: Gordos Hanna, Szomora Martin, Fóris Andrea, Kovács Adrien, Hajdara Réka, Gordos Fanni, Balogh Bálint, Sturmann Ádám, Nádasi Milán

A délelőtti ünnepséget Pompor Petra konferálta.

A feltett képeket iskolánk tanulói készítették: Bimbatti Roberta, Gecso Noémi, Kovács Mariann.   

Megnyitóról készült képek >>>>>

Diákprogramról készült képek >>>>>